4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 25.
+36 20 / 447 9476

Egyedül álló integrált játszótér építése Nyíregyházán

 

Önkormányzati támogatással, több mint 10 millió forintból, hamarosan elkészül a Rotary játszótere. Az új közösségi téren fogyatékkal élő és egészséges gyermekek játszhatnak majd együtt.

Bővebben...

Június közepén, a világelnök látogatásakor helyezték el Nyíregyháza belvárosában a Rotary integrált játszóterének alapkövét. A több mint 10 millió forintos park megépítését még 2015-ben határozta el a nyíregyházi Rotary Klub. Céljuk egy olyan közösségi szabadtér kialakítása volt, amely lehetővé teszi, hogy a fogyatékkal élő és egészséges gyermekek együtt játszhassanak, továbbá, hogy segítse az empátia kialakítását a fogyatékkal élőkkel szemben.


Önkormányzati támogatás


Az önkormányzat vállalta, hogy a játszópark kialakításához szükséges elemeket elhelyezi, a kivitelezési munkálatokkal pedig a NYÍRVV Nonprofit Kft.-t bízta meg. A speciális elemeket alvállalkozók bevonásával helyezik el, és gondoskodnak az ütéscsillapító ágyak, a járda, a játszótéri eszközök között található sétányok, az öntözőrendszer, valamint az új gyepszőnyeg kialakításáról, amelyhez a forrást szintén a város biztosítja.


Rotary: Szolgálni az emberiséget


Ennek a Rotary évnek a jelmondata, az emberiség szolgálata. Annak érdekében, hogy ez a vállalás teljesüljön, a karitatív szervezet különböző partnerekkel működik együtt. – A játszótér megvalósítása kapcsán a város önkormányzata és a polgármester kitüntetett támogatását élvezzük. Polgármester Úr az első perctől kezdve hozzájárult a park kialakításához, a Rotary világszervezet világelnökével együtt rakták le az alapkövet is. A kivitelezést a NYÍRVV végzi és a fenntartását is a város fogja majd végrehajtani – hangsúlyozta dr. Kiss Ferenc, a Nyíregyházi Rotary Club elnöke.


Átadó augusztusban


A Szabadság téren épülő játszópark kivitelezési költségeinek közel felét az önkormányzat állja és elkészülte után az állagmegóvás is önkormányzati feladat marad. Az integrált játszóparkot a gyermekek feltehetően augusztus végén vehetik birtokba.

Ön most 3 db blogbejegyzést lát cikkek kategóriában

Játszóterek ellenőrzése

Évente közel 400 játszóteret, és azok 10 ezer eszközét ellenőrzi a Dunától keletre a nyíregyházi Tűzmegelőzés kft. Tapasztalataik szerint ahol a fenntartó gondos gazda, ott 90 százalékos a megfelelőség. A statisztikák szerint komoly sérüléssel járó játszótéri balesetek megyénkben nagyon ritkán fordulnak elő.

Jogszabály írja elő a játszóterek rendszeres ellenőrzését, a tulajdonosnak erre a feladatra szervezetet kell létrehozni, valamint karbantartási tervet kell készíteni. Az időszakos ellenőrzéseket 4 évente kell elvégeztetni az ország 10 szakértő cégének egyikével. Ezek között van a nyíregyházi Tűzmegelőzés kft. is, évente közel 400 játszóteret, és azok 10 ezer eszközét ellenőrzik a Dunától keletre. Az ellenőrzésekről jegyzőkönyv készül, amelyet elküldenek a Fogyasztóvédő Hatóságnak is. A kifogásolt játszóterek használatát az üzemeltetőnek azonnal fel kell függesztenie, majd a hiba kijavítása után újra ellenőriztetniük kell. Kukucska István, a Tűzmegelőzés Kft. alapító tulajdonosa a játszóterek általános állapotáról elmondta, ahol az üzemeltetők jó gazdák, rendszeresen elvégzik a karbantartásokat, ott a megfelelőség 90 százalékos.

Nézze meg a videót is!


MEGYÉNKBEN RITKA A KOMOLY BALESET

A játszótereknek három nagy ellenségük van. Az időjárási körülmények, a vandalizmus, vagy ha nem a megfelelő korosztály használja az eszközöket. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy megyénk játszóterein nagyon ritkán történnek komoly sérüléssel járó balesetek. Kisebbek persze előfordulnak, de számukat nem lehet megbecsülni, mert ezeket a szülők nem jelzik az üzemeltetők felé. A játszótereken találkozhatunk egyedi gyártású eszközökkel is, melyeket a jelenlegi szabályozás szerint bárki elkészíthet költségtakarékosan, de ezeket csak akkor lehet használatba venni, ha a kijelölt szakértő szervezet a szabványok alapján már megfelelőnek értékelte.


forrás: www.nyiregyhaza.hu


Elkészült az új játszótér Sóstón

A nyíregyháza.hu-n jelent meg néhány kép az új Sóstói játszótérről. Örülünk, hogy termékeink ilyen nagy népszerűségnek örvendenek, és a gyerekek is kitörő örömmel veszik birtokba nap mint nap.


Az eredeti képgalériát itt találja


Bekerültünk a 10 különleges játszótér közé, ahová érdemes elvinni a gyerekeket

A nagyszülőknek szóló weboldal jelentetett meg egy cikket arról a 10 különleges játszótérről, ahová érdemes a gyerekekkel elmenni, ha a közelben járnak. Ennek a cikknek az egyik játszótere a Sóstói játszótér Nyíregyházán. És ennek a játszótérnek az egyik legfőbb eleme az egyik legkedveltebb Borsi fajáték - a Háry János játszóvár.

Mindig öröm látni a munkánkat a különböző tereken, elégedettséggel tölt el bennünket is, ha a sok-sok mosolygó, visítozó, nevető gyermeket látjuk.

A cikkben külön említést tesznek a 6 tornyos játszóvár méreteiről, és attól, hogy még sok gyerek együtt is biztonságosan tudja használni.

Fantasztikus érzés, ha a munkánkat mások is elismerik, és méltató cikket jelentetnek meg rólunk. Köszönjük.

Az eredeti cikket megtalálja itt.