Évente közel 400 játszóteret, és azok 10 ezer eszközét ellenőrzi a Dunától keletre a nyíregyházi Tűzmegelőzés kft. Tapasztalataik szerint ahol a fenntartó gondos gazda, ott 90 százalékos a megfelelőség. A statisztikák szerint komoly sérüléssel járó játszótéri balesetek megyénkben nagyon ritkán fordulnak elő.
Jogszabály írja elő a játszóterek rendszeres ellenőrzését, a tulajdonosnak erre a feladatra szervezetet kell létrehozni, valamint karbantartási tervet kell készíteni. Az időszakos ellenőrzéseket 4 évente kell elvégeztetni az ország 10 szakértő cégének egyikével. Ezek között van a nyíregyházi Tűzmegelőzés kft. is, évente közel 400 játszóteret, és azok 10 ezer eszközét ellenőrzik a Dunától keletre. Az ellenőrzésekről jegyzőkönyv készül, amelyet elküldenek a Fogyasztóvédő Hatóságnak is. A kifogásolt játszóterek használatát az üzemeltetőnek azonnal fel kell függesztenie, majd a hiba kijavítása után újra ellenőriztetniük kell. Kukucska István, a Tűzmegelőzés Kft. alapító tulajdonosa a játszóterek általános állapotáról elmondta, ahol az üzemeltetők jó gazdák, rendszeresen elvégzik a karbantartásokat, ott a megfelelőség 90 százalékos.
A játszótereknek három nagy ellenségük van. Az időjárási körülmények, a vandalizmus, vagy ha nem a megfelelő korosztály használja az eszközöket. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy megyénk játszóterein nagyon ritkán történnek komoly sérüléssel járó balesetek. Kisebbek persze előfordulnak, de számukat nem lehet megbecsülni, mert ezeket a szülők nem jelzik az üzemeltetők felé. A játszótereken találkozhatunk egyedi gyártású eszközökkel is, melyeket a jelenlegi szabályozás szerint bárki elkészíthet költségtakarékosan, de ezeket csak akkor lehet használatba venni, ha a kijelölt szakértő szervezet a szabványok alapján már megfelelőnek értékelte.